Tájékoztató a tompai vezetékes víz minőségéről

viz poharbanTisztelt Lakosok!

Tájékoztatjuk önöket, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunhalasi Járási Hivatalának Népegészségügyi Intézete megállapította, hogy településünkön a vízmű víztisztító technológiájának hatásfoka megfelelő, a vizsgált időszakban a szűrt víz paraméterei kielégítették a vonatkozó jogszabályban előírt határértékeket.

A fentiekre tekintettel Tompán a vezetékes víz emberi fogyasztásra (korlátozások nélkül) alkalmasnak minősül!

A Népegészségügyi osztályvezető tájékoztató levelét letölthetik honlapunk Dokumentumtárából.

14 000 diák Guinness-rekordra készül

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KISKUNHALASI JÁRÁSI HIVATALA
Sajtóközlemény
14 000 diákunk Guinness-rekordra készül

A több helyszínen egyszerre tartott helyes kézmosás oktatás világrekordját Glasgow-ban állították fel 3039 diák részvételével.  A magyar iskolások most jó eséllyel rekordot dönthetnek, hiszen 190 iskola több mint 14 ezer diákja jelentkezett a 2016. május ötödiki rendezvényre!  Kiskunhalas járás területén 3 iskola 230 diákja vesz részt a kísérletben. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal két éve indította el a nemzetközi e-Bug program magyarországi projektjét, amelynek célja a felnövekvő generációknak megtanítani a megfelelő személyi higiénés szokásokat, a helyes antibiotikum használat szabályait és az oltásokkal kapcsolatos alapvető tudnivalókat.

Bővebben ...

A lakó- és üdülőegységre vonatkozó tűzvédelmi házirend készítési kötelezettség

Tisztelt Érintettek!

2016. január 01-vel hatályba lépett a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 19/A. §-a, mely kötelezően előírja a lakó-és üdülőegységekre vonatkozó tűzvédelmi használati szabályok „házirend” kidolgozását.

A fentiekhez kapcsolódó tájékoztató anyagot az alábbiakban tesszük közzé:

Bővebben ...

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet hirdetménye

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 29. § (1) bekezdése alapján a jelen hirdetmény elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatban szereplő földrészletekre vonatkozóan a fővárosi és megyei kormányhivatalok és járási (fővárosi kerületi) hivatal közreműködésével nyilvános árverést folytatott le.

Bővebben ...

Szabadtéri tűzmegelőzés

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ
A növényi hulladékégetés tűzvédelmi szabályairól és a tűzgyújtási tilalomról

A növényi hulladék égetése belterületen és külterületen egyaránt csak egyéb jogszabályok (erdővédelmi, levegőtisztasági, környezetvédelmi, stb.) betartása és a szükséges engedélyek birtokában lehetséges!

Általános szabály Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) alapján, hogy a lábon álló növényzet, tarló, növény-termesztéssel összefüggésben és a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos.

Belterületi ingatlanok vonatkozásában azonban az önkormányzat rendeletében szabályozhatja, feltételekhez kötve megengedheti az avar és kerti hulladékok égetését. Azonban azokon a településeken ahol ez nem szabályozott ott továbbra is tilos belterületen égetni.

Bővebben ...

Megyei tanyák villamos energiával történő ellátását megalapozó felmérés

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
Sajtóközlemény

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal 2016. május 1. napjáig lefolytatja a megyei tanyák villamos energiával történő ellátását megalapozó felmérését.

A Kormány a B/38. számú, a tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről szóló 49/2009. (V. 27.) OGY határozatban foglaltak 2011. és 2012. évi végrehajtásáról szóló jelentésben kiemelt célkitűzésként szerepel, hogy az összes magyarországi tanya 2020. évig villamos energiával történő ellátása megvalósuljon.

Bővebben ...

Tisztán hasznosabb!

A Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft. tájékoztatója a szelektív hulladékgyűjtésről (kattintson a képekre):

tisztan hasznosabb 1     tisztan hasznosabb 2

Folytatódnak a „Földet gazdáknak!” program árverései Bács-Kiskun megyében

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal - Sajtóközlemény

A „Földet gazdáknak!” program 2016. évben eddig meghirdetett földárveréseit kettő részre lehet bontani. Egyrészt az előző földárveréskor eredménytelen árverésekre, ezeknek az újbóli kiírására 2016. március 2-8 között kerül sor, az új földrészletek árverései pedig 2016. március 16-30 között zajlanak le a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét, Halasi út 34. számú épületében.

Bővebben ...