Tisztelt Szülők!
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 12. § alapján az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.
Az Nkt. rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. [Nkt. 8. § (2) bekezdés]
Ez a kötelezettség azon gyermekekre vonatkozik, akik 2017.szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába.
Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.[Nkt. 8. § (1) bekezdés]
A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos. [Nkt. 49. §. (1) bekezdés]
A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkormányzat által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban. [Rendelet 20. § (2) bekezdés]
A jegyző –az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó –a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. [Nkt. 8. § (2) bekezdése]
Az a szülő, aki az Nkt. 8. § (2) bekezdésben foglaltak alapján felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, az óvodai beiratkozásra [...] meghatározott időtartam kezdő időpontjáig nyújtja be a kérelmét a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz, továbbá a kérelem másolatát a kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjéhez. [Rendelet 20. § (2a) bekezdés]
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. [Rendelet 20. § (2) bekezdés]
Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja alapján szabálysértést követ el.
Az óvodába történő jelentkezés, a felvételről szóló döntés, beiratkozás:
- Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. [Nkt. 49. §. (1) bekezdés]
- Az óvodai jelentkezéshez az „Óvodai felvétel iránti kérelem” nyomtatványt szükséges kitölteni, melyet az óvodában be lehet szerezni vagy letölthető a www.tompa.hu honlapról.
- A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát.[Nkt. 72. §. (2) bekezdés]
- Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes, vagy választott óvodában lehet.
- A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.
2020. április 20-án 7-15 óráig
a pótbeiratkozás 2020. április 21-én 7-15 óráig.
Óvodai felvételhez szükséges okiratok:
- Óvodai felvétel iránti kérelem.
- A gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány.
- A gyermek születési anyakönyvi kivonata.
- A gyermek TAJ kártyája.
- Sajátos nevelési igényű gyermek esetén a szakértői vélemény másolata.
- A beírató szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa.
Az óvoda az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvételét biztosítja.
A szülő, ha azt az óvodai beiratkozás napján - az elektronikus elérhetőségének megadásával -kérte, elektronikus úton értesítést kap arról, hogy a gyermeke óvodai felvételt nyert vagy felvétele elutasításra került [Rendelet 20. § (1d) bekezdés].
Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda). [Nkt. 49. § (3) bekezdés].
Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel.
Ha ez nem teljesül, vagy ha bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő lakhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, úgy az óvodavezető [...], vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult felszólítani az óvodába jelentkező gyermek szülőjét, hogy az életvitelszerű körzetben lakás tényét akként igazolja, hogy a felszólítás kézhezvételétől számított 15 napon belül bemutatja a területileg illetékes védőnőtől származó, a védőnői ellátás igénybe vételét igazoló nyilatkozatot. [Rendelet 20. § (9) bekezdés].
Ha az óvodavezető, illetve az általa vagy a fenntartó által szervezett bizottság felszólítása
ellenére a szülő a védőnői nyilatkozatot nem mutatja be, úgy az óvodavezető, illetve az általa vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult az életvitelszerűen körzetben lakást családlátogatás kezdeményezésével ellenőrizni.
Ha az óvodavezető, az általa, illetve a fenntartó által szervezett bizottság által javasolt legalább három időpont közül a gyermek szülője vagy törvényes képviselője egy alkalommal sem teszi lehetővé a családlátogatást, úgy vélelmezni kell, hogy a gyermek nem életvitelszerűen lakik a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében, és ennek alapján az óvodai felvétel megtagadható. [Rendelet 20. § (10) bekezdés].
Az óvoda vezetője a felvételi, átvételi kérelmek elbírálásáról - döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással írásban - értesíti a szülőket 2020. május 21. napjáig.
Az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel.[Rendelet 20.§ (4) bekezdés].
Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül jogorvoslati eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél.[Nkt. 37. §(2) bekezdés]
Az óvodavezető a jogorvoslati eljárást megindító kérelmet, az ügy összes iratával nyolc napon belül - elbírálás céljából - önkormányzati óvoda esetében a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez küldi meg.
Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést. [Nkt. 37. § (3) ]
Az új gyermekek fogadása a nevelési év első napjától folyamatosan történik.
Az első óvodai foglalkozási nap /a nevelési év első napja: 2020. szeptember 1.(kedd)
A nevelési év utolsó napja: 2021. augusztus 31. (kedd)
Tompa Város Önkormányzata