A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (a továbbiakban: Koncessziós Társaság) 2023. július 1. napjától irányítja és szervezi a magyarországi települési hulladék begyűjtését és kezelését, valamint működteti a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert. A Koncessziós Társaság célja, hogy 2040-re elérhető legyen az Európai Unió által előirányozott, a települési hulladék újra-hasznosítására vonatkozó minimum 65, míg a hulladéklerakóba kerülő hulladék esetében a maximum 10 százalékos arány elérése.
A Koncessziós Társaság a körforgásos gazdálkodás megvalósításának előmozdítása és a hulladékgazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében a hulladékgyűjtő udvarok működésében is számos fejlesztést, változást kíván végrehajtani.
A Koncessziós Társaság a fejlesztéseket a jelenleg hatályos jogszabályi előírások teljes körű betartása mellett, a lakossági igényeket kiemelten figyelembevéve határozta meg. Cél egy egységes és magas szolgáltatási színvonal megteremtése.
A változások célja a jelenlegi szolgáltatási színvonal emelése és az országos, egységes szolgáltatási rend kialakítására.
A teljes tájékoztató letölthető honlapunk Dokumentumtárából.
Tompa Város Önkormányzata,
Tompai Polgármesteri Hivatal
6422 Tompa, Szabadság tér 3.
Tel.: +36-77/551-500
Fax: +36-77/551-510
E-mail: tompaonk@tompa.hu
Ügyfélfogadás: | |
Hétfő: | 8:00-12:00-ig, 12:50-17:00-ig |
Kedd: | 8:00-12:00-ig |
Szerda: | 8:00-12:00-ig, 12:30-16:00-ig |
Csütörtök: | 8:00-12:00-ig |
Péntek: | 8:00-12:00-ig |